Zamatos muskat secjéről is nevezetes ez a szép Cap Bon-i város, ahol a hegy tetején álló lenyűgöző erőd a legfeltűnőbb látnivaló. A városközpontból haladjunk három kilométert a kikötővel szembeni meredek kövesúton, majd végig a Mansoura úton. A díszes épület figyelemre méltó. A felfelé vezető utak a Café el-Borjnál találkoznak, és az út tovább emelkedik a barbikán kapuig. A valószínűleg VI. századi bizánci szerkezet alatt pun és római leletekre bukkantak.
- e. 310-ben Agathoklész elfoglalta a pun kikötőt, melyet a görögök Aspisnak neveztek el. Az első pun háború kezdetén itt száll partra Regulus, majd a harmadik pun háború végén a várost szövetségesével, Karthágóval együtt elpusztították. Csak a római uralom alatt indult fejlődésnek, mint Clupea. A IX. században az aglabidák helyőrséget alakítottak ki benne. 1535 és 1547 között a várost háromszor rabolták ki a spanyolok, és háromszor építették újjá. Egyes részeit Ibrahim Sherif török pasa is feldúlta 1704-ben, majd Szuleiman ben Musztafa, helyi jótevő, a XIX. század elején ismét felújította. A vár alatt forgalmas halászkikötő húzódik. Felújítását Szaúd-Arábiából támogatták.
Beljebb, a szárazföld felé a svéd támogatást élvező Nemzeti Halászati Iskola áll, mellette római ásatásokat folytatnak. A kikötővel szemben kezdődik az a három kilométeres makadámút (zsákutca), mely Mansoura, vagy más néven „Petit Paris” csodálatos, helyenként sziklás, máshol ezüstösen csillogó homokos strandjához vezet. Magánvillákat, szellős bungalókat és a hegytető alatt a Kelibiai Riviéra jelképét, az El-Mansourah szállodakomplexumának nagy fehér tömbjét láthatjuk.
Júliusban kétévenként megrendezésre kerül Kelibia Nemzetközi Amatőr Filmfesztiválja, melyen negyven ország filmjeit vetítik.
Szállodák
A legjobb szálloda az El-Mansourah, ezen kívül megfelelő minőséget nyújt az Ennacim, melynek szomszédjában találjuk a Floridát, melynek kiváló a halétterme.