1738-ban egy skót hivatalnok, bizonyos Shaw virágzó városnak nevezte Nabeult, mely különösen fazekasáruiról híres. Még ma is a fazekasság foglalja el az első helyet a már modern város fő tevékenységei között, megelőzve olyanokat, mint a kovácsoltvas-készítés, nádfonás, illatszergyártás, téglaégetés és turizmus.
Nem ismerjük az eredeti pun település nevét, amit Agathoklész foglalt el, majd mint Karthágó szövetségesét, Scipio is feldúlt a harmadik pun háború után. Miután Caesar Thapsusnál győzedelmeskedett, ezen a helyen alapította meg Colonia Julia Neapolist. Augusztusz császár adott a kolóniának függetlenséget, és Nabeul első szállodájának építői fedezték fel nyomait egészen véletlenül 1964-ben, a hotel nevét azóta Aquariusra változtatták. Az ásatások ma is folynak a szálló mellett. A buszpályaudvar mellett van a louage, a taxiállomás, a hammameti út mentén áll a kórház, Nabeul központjában, a csomópont mentén kerámia és fazekasboltok sorakoznak.
Ha továbbhaladunk egyenesen a forgalmas Avenue Farhat Hacheden, eljutunk a főtérre, ahol a szuvenír üzletek vannak. A suq árkádjai mögött áll a Habib Bourguiba-mecset, melyet 1969-ben építettek újjá. Hibátlan és tökéletesen tunéziai, annak ellenére, hogy az Amerikai Békeszervezetek építészei segítettek 1967-ben a renoválásnál. Tovább menve a Mártírok tere tárul a szemünk elé. Erről a zsúfolt, zajos térről nyílik a pénteki vásár. Nabeul ezen a muzulmán ünnepnapon a legforgalmasabb, a Suq el-Jurna az utcai árusok, a falusi kirakodóvásár és a zsibvásár sajátosan arab ötvözete.
A sáros, poros zűrzavarban, nagyban zajlik a tevevásár, ahol szarvasmarhák, birkák, kecskék és tevék cserélnek gazdát, olyan zsúfolt, hogy szinte lehetetlen fényképezni. Nagy a tolongás, mindenki lökdösődik, de semmi okunk megijedni a több száz embertől, akik több kilométeres körzetből utaznak ide minden héten. Az Avenue Habib Bourguiba a fő közlekedési csomópont a tenger felé halad, fazekas boltok, a rendőrség, a gyógyszertár, a sarki Oliviers Étterem és a Tejbár előtt. A hatalmas cserépbe állított talizmánfa egy tuja, a tűlevelűek egyik családjának afrikai tagja, melyek közé az Életfa is tartozik. Arrébb kis múzeum áll egy parkban.
Amennyiben vásárolni szeretnénk ebben a városban, a fazekasáruk a legkelendőbb termékek. Mivel a helyi agyag nem elég jó minőségű, a keramikusok Khroumiriából vagy máshonnan hozatják maguknak a finomabb kaolint. Ma már francia szintetikus festékeket használnak a fémoxid porok helyett. A fazekasok a pénteki vásár területével szemben, a Rue Sidi Barket környékén tanyáznak a kemence és kunyhósorok között.
Szállodák
Egészen addig, amíg a Khéops négycsillagos luxusszálló meg nem nyílt 1989-ben a hatalmas háromcsillagos Les Pyramides mellett, csak két és háromcsillagos szállodák voltak errefelé. Északra van a Nabeul Plage és a szintén háromcsillagos Riadh. A kétcsillagos, üdülőfalu jellegű Ramses Résidence-on túl, a kietlen partvidéken áll a háromcsillagos Lido, mely mellett bungalók is vannak. Hammamet közelében, újonnan épült villák között, a tengerparton áll a háromcsillagos Prince. Az Aquarius szinte kizárólag francia vendégeket fogad, az Al Diana Club kizárólag német csoportokra specializálódott.