Milyen szempontok alapján válaszunk nyári tábort?

A kézműves és készségfejlesztő vagy akár a nyelvi táborok rettentő fontosak a gyerek fejlődése szempontjából. A tanulásra az év más időszakaiban talán még könnyebben is rávehető a lurkó, viszont a testi fejlődésének és az egészségének a pótolhatatlan alapköve a nyári sportolással töltött idő.

Főként iskolakezdés után vajmi kevés lehetőség kínálkozik, hogy a gyerekeknek égésznapos mozgással járó sporttevékenységet tudjuk biztosítani. Az évben egy-két olyan szünet használható fel párnapos kirándulásra, ilyen például a téli szünet ahol, ha adottak a lehetőségek például a síelés egy jó választás lehet. Igaz mindnyájan tisztába vagyunk azzal az érzéssel, hogy még meg sem érkeztünk, már indulhatunk is haza, ez az időteher rányomja a bélyegét a rövid szabadságokra.

Külön logisztikai szakértőnek kell lenni, hogy az ősztől-tavaszig a rendelkezésre álló szabad napokat hatékonyan és jól beosszuk és a hétköznapi edzéseket tökéletesen abszolváljuk. Ilyenkor még számos fontos dologra is oda kell figyelni, hogy nem maradt-e ott a törülköző vagy maradt-e annyi a gyerekben, hogy este még tanuljon egy kicsit.

A nyári táborok pont ezért rendkívül jó megoldások, hiszen nem kíván különösebb szervezetést és már számos szolgáltatást nyújtó táborok között válogathatunk. Semmiképpen ne hagyjuk ki a lehetőséget hiszen a gyerekek egészséges nyári mozgását nem tudja pótolni mással, és ez alapozhatja meg az égész éves teljesítményét.

Milyen szempontok alapján válaszunk tábort?

Ha már a gyerek valamilyen sporttevékenységet folytat, akkor két lehetőség adódik, vagy olyan sporttábort válasszunk, amit a gyerek rettentőn szeret csinálni vagy olyat, amit még nem csinált igazán, de kacérkodik vele és szívesen kipróbálná magát abban az új sportágban.

Ha a rendszeresen mozgás még nincs beépítve az életviteleb a gyereknek vagy nem kimondottan sportolói alkat, akkor főként ajánlott valamilyen sportra ösztönző mozgás a nyári időszakban. Ilyen esetekben érdemes megnézni, mi az ami leköti a gyereket, mire figyel oda. Ha szereti a zenét, akkor a lányok esetében egy új divat is szóba jöhet, mégpedig a táncos táborok, ahol azért egész nap ugrálnak, ami kifejezetten jót tesz a csontképződésnek.

Természetesen rengeteg szempont alapján lehet meghozni a döntést így nem árt rangsorolni. Mivel a városból ritkán lehet kiszabadulni ezért a természet közeli élmények egy újabb alternatívát jelenthetnek a táborválasztáskor. Itt is rengeteg megoldás között válogathatunk, mivel vízi- vagy kerékpározó túrák, esetleg lovagló vagy cserkésztáborok is szép számmal akadnak.

Talán az olimpia kezdetével még nagyobb impulzust kaphatnak a gyereke a mozgásra, láthatják az erőn felüli teljesítményeket, amik talán őket is sportolásra sarkalhatja.

A mostani gazdasági helyzet rettentően megnehezíti, hogy plusz forrást találjunk a sportra. Higgyék el, lehet olyan tábort találni, ami anyagilag is megéri főleg, ha kiszámoljuk és összevetik az amúgy is állandóan fennálló költségekkel. Mivel nem valószínű, hogy lakhelyünkhöz közel találunk megfelelő tábort, így a távolság növelheti a költségeket, de ilyenkor az életkor függvényében lehet választani akár ottalvós táborokat, ami csökkenti az utazási kiadásokat. Azért legyünk körültekintőek a megfelelő szolgáltató kiválasztásánál és a túl olcsó ár igenis töltse el gyanakvással, nehogy nem törődő felügyelők és rossz étel miatt veszélybe kerüljenek a gyerekek. A tábor díját nagyban befolyásolja az a sportág, amit lehetőleg közösen a gyerekkel választottunk ki.

Ha megtaláltuk azt, amit szeretne a gyerek is és a szülőknél se veri ki a biztosítékot, ráadásul anyagilag is finanszírozható a sportág, akkor már csak pár dolog van hátra a kellemes nyári táborozáshoz. csomagoljanak meleg ruhát, kullancs és szúnyog irtót, és lehetőleg csomagoljanak pluszétkezésre ételt a porontyok számára, mert ilyenkor megnövekedhet az étvágyuk.